Gyöngyösi Sportiskola '99
Ligabajnokság 2009/2010
 
Ligabajnokság csapatai
 
Regionális utánpótlás bajnokság 2009/2010
 
Menü
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Ligabajnokság 2008/2009
 
Link ajánló
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Felmérés

2008. október

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2008-01-31
 
Pontos idő
 
''Kiküldött'' tudósítók jelentik

 

25. forduló
 
Jászberény SE - GYSI    
 
Két, nagyszerű tavaszt produkáló csapat csapott össze a „vidéki rangadón”. A találkozó nem a gyöngyösi csapat elképzelése szerint kezdődött, mivel a hazaiak az első negyedórában jóval többet birtokolták a labdát, bár a kapura ekkor is a sportiskolások voltak veszélyesebbek, akik Péntek Dusánnak köszönhetően kapufáig jutottak. Ezt követően egyre jobban kiegyenlítődött a mezőnyben a játék, és a gyöngyösi csapat egyre többször jutott el helyzetig. A 20. percig kellett várni az első gólra, ekkor Tóth Levi talált be a jászberényi kapuba. A hazai csapat Győr Zoltán fejesének köszönhetően a 25. percben egyenlíteni tudott. Az ekkor már enyhén fölényben játszó gyöngyösi csapat az ezen a mérkőzésen debütáló Molnár Máté nagyszerű cselsorozatának köszönhetően még a szünet előtt ismét előnyt szerzett. Az eredmény a félidőben 1 – 2.
A második félidő ugyanúgy kezdődött, mint az első. A hazai együttes mindent egy lapra feltéve támadott, de a vendégek védelme ismét a helyén volt, illetve ezen a napon a hazai kapufa is a vendégeket segítette. A vendégkapusnak, Tóth Norbinak egyszer kellett védenie, de akkor egy nagyon nehéz lövést sikerült szögletre tornáznia. A második félidő 13. percében a gyöngyösi csapat Tóth Levi jóvoltából ismét növelte az előnyt, így a csapat ismét nyugodtan játszhatott, melynek két perc múlva ismét meg lett az eredménye, mert Molnár Máté egy gyönyörű kényszerítősorozatot követően 3 gólosra növelte az előnyt. A hazai csapat egy kapu előtti kavarodást követően szépített az 51. percben Sebestyén Csaba lövésével. A gyöngyösi csapatnak erre is volt válasza, mert a nagyszerűen (némi edzői biztatásra) előretörő Kovács Geri egy távoli lövéssel feltette az i-re a pontot. Meg kell említeni, hogy a végeredmény ellenére a hazai kapus Gulyás Zoli (2000) nagyon jó teljesítményt nyújtott a kapuban. A gólok nem az Ő lelkén száradtak, és ezt az edzője is kiemelte a mérkőzés végén, mivel a jók között említette meg teljesítményét.
 
 
MAC – 1908 PPSC       1 – 2 ( 1 – 2 )
  
A MAC a soproni Pünkösdi tornán újra magára talált, így nagyon megnehezítette a Pestszentlőrinciek dolgát a bronzéreméremért folytatott küzdelemben. A végeredmény nagyon hamar kialakult. A sportiskolás csapat a két gyors gólnak köszönhetően elhitte, hogy már megnyerte a mérkőzést. A MAC csapata viszont kétgólos hátrányban sem adta fel, és az utóbbi napok jó játékát hozta és sikerült szépítenie még az első félidő lefújása előtt. A második félidő a mezőnyben kiegyenlített játékot hozott, de helyzetekig inkább a pestszentlőrinci csapat jutott el. A második félidőben már nem esett gól, így a vendégek örülhettek a győzelemnek.
A hazai csapat edzőjének értékelése szerint a mérkőzés az első percek kihagyása alatt ment el, de ennek ellenére a PPSC csapata megérdemelt győzelmet aratott.
Ezt követően minden pestszentlőrinci, aki ellátogatott Jászberénybe, az újpesti csapatott biztatta, mert a lilák győzelme esetén megszerezhették volna a bronzérmet.
 
 
UTE – Vasas SC      1 – 3 ( 1 – 2 )
 
A PPSC csapatával szemben a gyöngyösiek a Vasasnak szurkoltak, mert angyalföldi győzelem esetén a tavaszi tabellán az Újpest elé kerülhettek.
A Vasas SC csapata egész évben nagyszerű körülmények között műfüvön készülhet, így nekik már ez a füves pálya is ellenfélnek minősült. (sokan örülnén(e)k, ha ilyen füves pályán készülhetnén(e)k, de ez nem a Vasas problémája)
Az angyalföldiek az első góljukig még görcsösen játszottak, de ezután megnyugodtak, és sorozatban vezették a veszélyesebbnél veszélyesebb akciókat. Az Újpestből mindenki pályára lépett ezen a mérkőzésen, de egyáltalán nem feltartott kézzel álltak a Vasassal szemben. A félidő hátralévő részében mindkét csapat még  egy-egy találatot szerzett, így minimális Vasas előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A második félidőben az Újpest minden helyzetét kihagyta, míg a Vasas Pádár Bence második találatával beállította a végeredményt, ezzel bronzéremhez segítve a Vasas SC csapatát.
 
Goldball – FTC      0 – 1 ( 0 – 0 )
 
A Ferencváros csapata már BAJNOK-ként lépett pályára ezen a mérkőzésen, amely egy igazi presztízscsatát hozott. A NUPI tornákon általában a hazai csapat, míg a bajnokságban a Fradi szerepelt jobban az egymás elleni mérkőzéseken.
A Goldball csapata két fővel támogatta a Honvéd csapatát, aki Franciaországban képviselte a magyar színeket, de ennek ellenére edzőjük kiemelte, hogy ezen a napon is a legerősebb kerettel lépett pályára a Goldball csapata.
A korábbi mérkőzésekhez híven ez az összecsapás is nagyon kemény, változatos játékot hozott. A mérkőzés elején az aranylaszti volt a kezdeményezőbb, és veszélyeztetett többet, de a félidő közepére kiegyenlítődött a játék. Az első félidő második felére a Fradi vette át az irányítást és a kapura is veszélyesebben játszottak ellenfelüknél. A félidőre gól nélkül vonultak pihenőre a csapatok.
A második félidőben a Goldball inkább a pontrúgásokból volt veszélyesebb. A Fradi pedig hiába alakította ki a legnagyobb helyzeteket is, azok rendre ki is maradtak.
Ezen a mérkőzésen volt minden. Kőkemény játék, kiállítás, büntető. Schmidtka Balázst egy szép betörés után a büntetőterületen belül csak szabálytalanul tudták megállítani a hazai védők. A megítélt büntetőt Kovács Niko értékesítette, mely egyben a végeredményt is jelentette .
A Ferencváros csapat Bajnokhoz méltóan, egy nemes ellenféllel szembeni győzelemmel búcsúzott a Ligabajnokság idei küzdelmeitől.
 
 
A Honvéd és a Vasas Pasarét csapata külföldön képviselte hazánkat korosztályos tornákon, ezért nem tudtak részt venni az utolsó fordulón Jászberényben, így „igazoltan” voltak távol.
 
A Budatétény és az Ikarus csapata pedig korábban Budapesten játszotta le a mérkőzést, így Ők sem jelentek meg az ünnepélyes díjkiosztón. A Tura és a Dalnoki JLA pedig a turai csapat létszámgondjai miatt nem játszotta le az utolsó mérkőzését.
 
Nagy élménytől fosztották meg ezzel a gyerekeket, mert amellett, hogy egész évben egymás ellenfeleiként pályára lépő gyerekek itt együtt szurkolhattak kedvenceiknek (melyről például a Ferencváros oldalán is lehet olvasni!), illetve a mérkőzéseket követően teljesen vegyes csapatokat alkotva lábteniszeztek egymással, amellett a díjakat két nagyszerű labdarúgó adta át részükre. Öröm volt nézni, hogy a gyerekek sorban álltak, hogy magyar játékostól kérjenek autogramot. Ki a mezére, pólójára, melegítőjére, kezére, de volt olyan, aki a cipőjére. A szervező meghívását elfogadta a bajnok Debrecen csapatából Cvitkovics Péter, és a válogatott alapembere: Juhász Roland.
 
Nagy élményt jelentett a gyerekeknek, hogy a híres Zöld Sast, nem csak a televízió képernyőjén keresztül láthatják, hanem nem kis meglepetést okozva „leszállt” a jászberényi pályára. Ki is használták a gyerekek ( és felnőttek ), és sorban fotóztatták magukat vele, majd a népszerű díszvendégekkel.
 
Azt hiszem, hogy a korábbi nehézségek ellenére közösen köszönetet mondhatunk Ficsor Csaba szervezőnek, a csapatok edzőinek, hogy ebben a bajnokságban részt vehettek gyermekeink!!! Ez a díjkiosztó pedig méltó befejezése volt ennek a rendkívül erős bajnokságnak.
 
Reméljük, hogy jövőre találkozunk, de addig még a Ligaválogatott képviseli a Ligabajnokságot a Túróczi Béla Emléktornán.

22. forduló 
 
MAC – GYSI     2 – 4 ( 1 – 3 )
 

A mérkőzés előtti kérdésre megadta a választ a gyöngyösi csapat, és megkezdte a hajrázást a bajnokság utolsó fordulóiban. A sorsolás szeszélyessége folytán az utolsó fordulókban kerül sor a táblázat második felében található csapatok elleni mérkőzéseikre. Noha a hazai csapat szerezte meg a vezetést a mérkőzésen, erre a vendégek az első félidőben háromszor válaszoltak. A második félidőben a játék kiegyenlítettebb képet mutatott, és mindkét oldalon már csak egy-egy gól esett.

 

 

Tura - Vasas SC    3 - 5 ( 1 - 1 )
 
A kevés cserével felálló hazai csapat egy félidő erejéig méltó ellenfele volt a tavasszal nagyszerűen szereplő angyalföldieknek, akik a hazai műfüves borításhoz szokva nehezen alkalmazkodtak füves pályához. A piros-kékek ezzel a győzelmükkel megerősítették helyüket a tavaszi tabella dobogóján. 
 
1908 Pestszentlőrinci PSC  -  Dalnoki JLA     2 : 4   (1: 3)
 
A két tavaszi éllovas csatájából az Akadémiások kerültek ki győztesen és átvették a vezetés a tavaszi tabellán, aktuális ellenfelüktől. A félidőre kétgólos vendégvezetéssel vonultak a csapatok, bár a mérkőzést a hazaiak kezdték jobban. A második félidő elején a vendégcsapat ismét betalált, és ez végérvényesen eldöntötte a mérkőzés sorsát. A pestszentlőrinciek erejéből még egy szépítő találatra futotta, de ahhoz is a Dalnokisok asszisztáltak, mivel egy védő csúsztatta a labdát a kapuba szabadrúgást követően. A hatpontos mérkőzés eredménye a helycsere a tabella élén.
 
UTE - FTC        1:1 (0:0)
 
Az örökrangadó végeredménye döntetlen, amely az utolsó utáni pillanatban alakult ki. Az egész mérkőzésen kiegyenlített játék folyt a pályán. Mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, csattantak a kapufák, de az első félidőben egyik csapat sem tudta megzörgetni a hálót.
A második félidő elején az Újpestiek szerezték meg az előnyt, egy létszámfölényes helyzetet követően. A második félidő második felében egyre jobban nyomott a Fradi. A játékvezető nagyon korrekten a sérülések miatt 2 perc hosszabbítást „rendelt el” a csapatoknak, melyet a Fradi ki is használt, mert az utolsó sípszóig nem adta fel a gólszerzés lehetőségét. A kilátogatóknak Deja vu érzése volt, mivel egy évvel korábban hasonló mérkőzést játszott a két csapat. Úgy, mint most, akkor is az utolsó másodpercekben sikerült egyenlítenie a Fradinak.
 
IKARUS - Jászberény  4:2 ( 3:1)
 
Két hasonló képességű csapat mérkőzéséből a mátyásföldiek kerültek ki győztesen. Míg ősszel az Ikarus, addig tavasszal a Jászberény szerepelt jobban a bajnokságban, ezért inkább vendéggyőzelemre lehetett elsődlegesen számítani. A végeredmény elég nehezen született meg, ugyanis a Ligabajnoksághoz méltatlan vita alakult ki a csapatvezetők között a „szülői” játékvezetés következtében. Remélhetőleg ez a rossz példa elgondolkodtatja azokat a csapatokat, akik eddig nem biztosítottak a csapattól független játékvezetőt a hazai mérkőzésre. Ezzel a győzelmével az Ikarus pontszámban beérte aktuális ellenfelét.
 
UTE - 1908 Pestszentlőrinc PSC     2:1 (0:0)
 
Az eddig remekül szereplő pestszentlőrinci csapat a héten a második vereségét szenvedte el. Az UTE a tavaszi tabella középmezőnyében tanyázik, de a bajnokság végkimenetele szempontjából ennek a győzelemnek megkülönböztetett jelentősége van. Bár még 3 forduló hátra van a versengésből, a vendégek ezzel a vereséggel szinte biztosan elbúcsúzhatnak a bajnoki címtől. A mérkőzés hazai rohamokkal kezdődött, és a kapusbravúrok mellett a szerencsének is köszönhette a vendégcsapat, hogy a szünetre nem került hátrányba. Az UTE kezdte jobban a második félidőt is, és 2 gólos vezetésre tett szert, de keménységüket a pestszentlőrinci fiúk magukon érezhették, ugyanis a játékvezető engedte az „izmos” játékot. A vendégek ugyan a végén még szépíteni tudtak, de az egyenlítést már nem sikerült kiharcolniuk.
 
Ikarus BSE - Dalnoki Akadémia 0:12 (0:4)
 
Oktatott az Akadémia a Bátony utcai „edzőmeccsen”. Egy újabb Dalnoki KO, és egy újabb tanulmányi kirándulás az Ikarusnak, csak most hazai pályán. Az Ikarus örülhet, hogy ez az eredmény nem számít be az összesített tabellába, mert ezzel a vereséggel jelentősen romlott volna a gólkülönbsége. A dalnoki listavezetőhöz méltó teljesítményt nyújtott, így tartja vezető helyét a tavaszi tabella élén.
 

 

 
Budatétény - Dalnoki Akadémia 3 : 1o (0 : 3 )
 
 
Úgy látszik, hogy a Dalnoki Akadémia csapata esélyessé lépett elő a tavaszi bajnoki címért folyó versenyben, de az szinte biztos, hogy a legjobb gólkülönbsége nekik lesz. A hazai csapat csak egy fél tucat bekapott gól után tudott betalálni, de egyből háromszor. A akadémiások összekapták magukat és újabb négy gólt szerezve állították be a végeredményt.

 

AZ 1908 PPSC     „Kiküldött tudósítójának” jelentése 

 

2009. május 14-i        LIGA BAJNOKSÁGRÓL 
UTE    - 1908 PPSC 
Nagyon hűvös, már-már késő őszi időjárás fogadott minket ezen a csütörtök délutánon a Megyeri úton.
18,45-kor el is kezdtük a meccset immáron az új mezben, sötétben, fekete labdával. Vendéglátóink nem tisztelt bennünket és folyamatosan rohamozták a kapunkat. Hatalmas nyomás alá került a csapat. Kapusunk magabiztosságának és parádés védéseinek, hátvédjeink védekezésének köszönhetően kibekkeltük az első 15 percet, de ehhez szerencse is kellett. Boros apuka végén megjegyezte, hogy szerinte túlságosan tiszteltük az UTE-t. Szépen lassan elkezdtük szervezni a játékot és egyre többet értünk fel az ellenfelünk kapujához. Egy gyönyörű támadás végén a büntetőterületen belül elkaszálták egyik csatárunkat, de a bíró sípja néma maradt.
A félidő végére kiegyenlítődött a pálya, megvoltak a helyzeteink.(0-0)
A második játékrészre "megvilágosodtunk"  -  felkapcsolták a világítást. Jó meccs volt,  helyzetek itt is, ott is. Hihetetlen volt látni, hogy ellenfelünk egy pillanat alatt mekkora létszámfölényt volt képes kialakítani. Mi sem panaszkodhatunk, középpályásaink szépen rakták a labdát és a kis-gyorspasszos játékkal sokszor megzavartuk az ellenfelet. Sajnos, azonban a 10. percben egy UTE bomba a hálónkban landolt. (1-0). A srácok nem adták fel és küzdöttek tovább. Egy akció végén pont az Etalonos szülők orra előtt vágták fel újból csatárunkat, de a bíró sípja ezúttal is néma maradt, nem úgy mi szülők! Végtelen nagy volt a felháborodás. Az újpesti fiúk a vezető góljuk után egyre durvábbak lettek és csak szabálytalanul tudták megállítani játékosainkat. Sajnos a fél csapat már pityergett ekkor. Nem is a fájdalomtól, hanem inkább a játékvezető igazságtalansága fájt nekik. Jött a hidegzuhany, ami eldöntötte a meccset. Egy szabálytalanságot követően védőnk a félpályánál elveszítette a labdát, de már nem tudta utolérni a kapura törő játékost, kapusunk bravúrral hárított, de a labda visszapattant a csatár elé, aki begurította a labdát. (2-0)

A csapat még most is támadott, 100%-os gólhelyzetben labda elcsurgott az UTE kapufája mellett. Egy perccel később megszereztük szépítő gólunkat, de már a döntetlenhez kevés volt.(2-1)
A hajrában sok Etalon helyzetet jegyezhettünk fel egy UTE kapufa ellenében.

Egy nagyon jó csapattól szenvedtünk vereséget, büszkén, helyenként szép
játékkal. Szomorú vagyok a bíró tevékenysége miatt, még az ellenfél edzője is elismerte, hogy helyenként gólokat befolyásoló hibákat vétett.
Nem szabad szomorkodni, jönnek az újabb kihívások!

 


 

22. forduló 
1908 PPSC /SZAC/ – Dalnoki Akadémia 2 - 4 ( 1 - 3 )
A tavaszi szezon két éllovas csapata tálálkozott egymással. Hazai csapat helyzeteivel indult a mérkőzés, de gólt egy kontra után mégis az akadémisták szerezték 0:1. Ezután át is vette a mérkőzés irányítását a vendég csapat, de egy távoli szabadrúgásból egyenlítettek a etalonos fiúk 1:1. Ekkor a dalnokis játékosok nagyobb sebességre kapcsoltak, és kapujához szorította ellenfelét. Két tetszetős támadás végén újabb gólokkal 1:3-ra alakítottak a félidei eredményt. Második félidő 8. percében egy szóló végén a vendég csapat csatára újra betalált 1:4. Ezután a mérkőzés lassan csordogált, igazán csak mezőnyjáték volt a pályán, a kapuk alig forogtak veszélyben. Az edzők több lehetőséget biztosítottak a mérkőzés ezen időszakában a cseréknek is. A góltalanságot a mérkőzés végén egy hazai szabadrúgás után a saját kapujába csúsztató dalnokis védő törte meg, és kialakult a 2:4-es végeredmény. Az előzetes várakozásnál talán kissé könnyebb győzelmet aratott a Dalnoki. A negyedik bekapott góljuk után a szac-os fiúk lélekben feladták talán, és így megérdemelten vitte el a három pontot, és állt a tavaszi tabella élére a Dalnoki Labdarúgó Akadémia.
2009.05.14. 16.45. Budatétény – Goldball 0-3 (0-1)
2009.05.14-én  a ligabajnokság soron következő fordulójában a Budatétény csapata volt ellenfelünk. A meccs a szokásos tapogatózással kezdődött, majd folyamatosan a Goldball átvette az irányítást. A hazai csapat ebben az időszakban távoli átlövésekkel próbálkozott, ami rendre elkerülte a Goldball kapuját. Az első félidő közepén Gelencsér Bence, a Róka Krisztián által beadott szögletre parádésan érkezett és a labdát a hazai csapat kapujának bal felső sarkába lőtte. A fiuk megnyugodtak és elkezdtek játszani. Az utolsó passzokba mindig hiba csúszott, de ekkor már érezhető volt, hogy előbb vagy utóbb beindul a gólgyártás. A második félidőre nagy harci kedvvel jöttek ki a Goldballos fiuk és ennek meg is lett az eredménye. Igaz nem gólokban, hanem a helyzetek kialakításában és azok kihagyásában. Volt itt gólvonalról felső kapufára fejelt labda, (Gerencsér Bence), három méterről kapufára lőtt labda ( Róka Krisz.), egyszerre 2 csatárunk ( Rózsás Gyula, Sztrkács Peti) egy méterre az üres kaputól lőtt 2 méterrel fölé., több 100% ziccert a  Budatétényi kapusba lőttek fiaink. Majd ismét szögletet rúghatott a Goldball csapata. A Budatétényi védők gyűrűjében Gelencsér Bence bólintott és láss csodát a 6-ik ziccerből megszületett második gólunk. A Budatétényi csapat ebben az időszakban is csak átlövésekig jutott. Védőink jól távol tartották a Budatétényi támadókat kapunk előterétől. Ekkor annyira kitámadt az ellenfél, hogy több alkalommal is a Goldballos fiúk mezőnyfölénybe kerültek az ellenfél kapuja előtt. A helyzetek meg voltak, de a kapus mindig védett. A 3-0-s végeredményt egy gyönyörű, szépen kijátszott akció után Rózsás Gyula állította be.
 
A fiúkat dicséret illeti, mivel ismét kapott gól nélkül lehozták a meccset, rengeteg gólhelyzetet alakítottak ki és az első perctől az utolsóig hajtottak. Nem volt megállás a pályán és ennek meg is lett az eredménye.
 
Szép volt fiúk! Hajrá Goldball!

 


 

21. forduló
Ikarus BSE – Dalnoki Akadémia
A hétfői nyári napsütésben a tabella középmezőnyébe törekvő Ikarus csapata fogadta a tavaszi elsőségre pályázó Dalnoki Jenő Akadémiát. A mérkőzés az erőviszonyoknak megfelelően indult, két gyors helyzet alakult ki a hazai kapu előtt, amiből csak a vendég támadóknak köszönhetően nem született gól. A 10. percben azonban már góllá érett a dalnokisok mezőnyfölénye és egy távoli lövést követően a kapusról kipattanót helyezte a hálóba a vendég csapat játékosa. Öt perccel később egy újabb bomba, még a kapus kezén is áthatólva került a gólvonal mögé /0:2/. Ezután még két gól született az első felvonásban, mindkétszer bal szélről beadott labdát  juttattak az Ikarus kapujába az akadémisták /0:4/. Első félidőben teljes mértékben a vendégek uralták a játékot, míg a hazai csapat pár távoli lövését a „beugrós”  vendég kapus hárította, illetve kontra játékot a védők megakadályozták időben.
Második félidőre még támadóbb szellemben /két védővel/ küldte pályára csapatát a vendég edző. Ennek eredményeképpen 10 perc alatt 4 gólt szerzett a dalnokis csatár /0:8/. Ezután se szűnt meg a nyomás a hazai kapura, és bár a kapus néha hárítani tudott, de a tétovázó védőket megelőzve újabb gólok terhelték az Ikarus kapuját /0:12/. Második félidőre teljesen elfáradt hazai játékosoknak csak a védekezésre jutott energiájuk. Nem tudták próbára tenni a kinevezett vendég hálóőrt. Akadémisták pedig helyzeteik alapján nagyobb arányban is győzhettek volna, de így is meg lett döntve a tavaszi gólrekordjuk.

 


 

Elhalasztott mérkőzések
Jászberény – MAC
Kapusbravúrok, pontos passzok, remek egyéni megoldások, sok labda nélküli mozgás, jól felépített támadásvezetés, labdaszerzés, idegenben lőtt 3 gól jellemezte ezen a mérkőzésen a MAC játékát, de hát ott volt az ellenfél is! A múlt heti eredménytől „kijózanodott” berényi csapat 9 góllal terhelte ellenfele kapuját. Jól jellemzi a csapatjátékot, hogy ezen a mérkőzésen nem egy játékos szerezte a gólokat, hanem 4-en is a kapuba találtak, ráadásul Györe Krisztián és Balázs Roland is duplázni tudott. A Jászberény ezzel a győzelmével feljött a tabella 9. helyére, de a MAC csapata is már csak jobb gólkülönbségének köszönhetően van előtte. Ha most lenne vége a bajnokságnak, akkor az egymás elleni eredmények alapján a Jászberény végzett volna a 8. helyen.
Honvéd – Ikarus
Gyorsan jött a visszavágó, de nem sikerült visszavágni a Honvéd csapatának az Ikarus ellen. Egy kiegyenlített mérkőzésen ismét egy öngól döntött az Ikarus javára. A gólt szó szerint a hazai pályának köszönhették a kispestiek. Egy hazaadás az egyenetlen talajon megpattanva a kapus talpa alatt gurult a kapuba. A mátyásföldiek sportszerűségét jellemzi, hogy a srácok nem ünnepeltek a talált gólt követően, bár annyi közük azért volt a gólhoz, hogy a csatár letámadása miatt adta hátra a labdát a védő. A Honvéd mindent megtett az egyenlítés érdekében, de a próbálkozásokat a vendégek védelme élen a kapusukkal sorra meghiúsította azt.  
UTE - Goldball
 
Ismét pontokat hullajtott a bajnokesélyes. A félidőben még a Goldball vezetett 2 góllal, de a második félidőre elfáradtak, és a jó erőnlétben lévő hazaiak jó játékkal döntetlenre hozták a mérkőzést. Nagy lehetőséget szalasztott el az Újpest ezzel az ikszel, mert növelhette volna előnyét az üldözőkkel szemben az aranyéremért folytatott versenyben. 


20. forduló
Budatétény SE – Dalnoki Akadémia
A Dalnoki Akadémia nemeztközi szereplése miatt előrehozott hétközi fordulóban a dobogóra pályázó Budatétény csapata fogadta az Akadémistákat.
 A mérkőzés tapogatózó játékkal indult, mindkét oldalon sok hibával párosulva. A félidő felénél azonban már a vendégcsapat mezőnyfölénye góllá érett egy csúsztatot fejes után. A mérkőzést továbbra is a dalnokisok irányították, és ügyes passzos játék után ziccerig kijátszva a helyzeteket újabb két gólt szereztek, így a félidő 0:3. Ebben a játékrészben a Budatéténynek csak momentumai voltak, ellentámadásokból igyekeztek veszélyeztetni. Az Akadémia a játékát rá tudta erőltetni az ellenfelére. Azonban a széleket kevésbé használták, és a labda sokat volt a levegőben.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első félidő befejeződött. Tíz perc alatt újabb három góllal növelték előnyüket a vendégek 0:6. A hazai védők sorra lemaradtak a gyors csatárról. Biztosnak érezve a gyözelmet, kiengedtek a Dalnoki játékosai, és a védők hibáit kihasználva három ügyes gólt szerzett a hazai együttes 3:6. Azonban két szöglet utáni góllal, és két közeli lövéssel bebiztosították győzelmüket az Akadémisták 3:10.

19. forduló
UTE – Budatétény
Az UTE hozta a kötelezőt, de koránt sem olyan könnyen, mint gondolhattuk volna. A félidőben csak 1 góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél a hazai csapat. Ezen a mérkőzésen a lilák nem tudtak a sárga-kékek fölé nőni, de a szögletek (ismét)  meghozták az eredményt. Összességében egy nagyon jó mérkőzésen a szögleteit jobban kihasználó hazaiak szerezték meg a három pontot, és visszavették a tabella első helyét az ott ideiglenesen állomásozó pestszentlőrinciektől.
 Ikarus – Honvéd
A kapusok mérkőzése volt ez a találkozó. Mindkét oldalon kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a hálóőrök, így részben nekik köszönhetően is kiegyenlített találkozó kerekedett az összecsapásból. Az Ikarus saját maga is eldönthette volna a három pont sorsát, de büntetőt hibáztak. A végeredmény egy kispesti öngólt követően alakult ki a hazaiak javára.
GYSI – 1908 PPSC
Most egy másik D betűs játékos rúgott mesterhármast a PPSC csapatában. A gyöngyösiek talán túlságosan is Durázi Danira koncentráltak, miközben Dénesi Laci rugdosta a gólokat. A gyöngyösi sportiskolások meg sem tudták közelíteni előző két fordulóban nyújtott teljesítményüket, de az elmondható, hogy legalább megakadályozták az Etalon sportiskolásokat, hogy ismét 10 gólt szerezzenek.
A PPSC csapata gyöngyösi győzelmével ha csak ideiglenesen is, de átvette a vezetést a tabellán! Ha így folytatják a tavaszi menetelésüket, akkor a dobogó biztos lesz számukra, és a 6 pontos meccseken fog eldőlni, hogy melyik fokra állhatnak fel.
 
Vasas Pasarét – MAC
Örömfocival nyert hazai pályán a pasaréti csapat, így a MAC továbbra is gödörben van. Az első 100%-os ziccert a vendégek hagyták ki, a gólokat, szám szerint 3-at a hazaiak szerezték az első félidőben. A második félidő az eredményt tekintve szorosabb volt, de a hazaiak igazi örömfocit játszottak. A vendégek edzője szerint a hazaiak ilyen arányban is megérdemelten nyertek. A MAC-nak ez sorozatban a hatodik veresége, és az őszi tizennyolc ponthoz tavasszal „csak” hármat tudtak gyűjteni.
Goldball – Jászberény
A mérkőzést mindkét csapat idegesen kezdte, és a srácok az első 10 percben csak arra törekedtek, hogy a játékszer minél messzebb kerüljön saját kapujuktól. Aztán az aranylaszti csapata sebességet váltott és állva hagyta a berényieket. A háromszoros sebességgel játszó hazai csapatnak így „könnyű” dolga volt. Az első félidő zárásaként Róka Krisz egy ritkán látható szép góllal ( szögletből csavart a kapuba) búcsúzott az első félidőtől. A második félidőben sem változott a játék képe, a hazai csapat támadott, a vendégek pedig megpróbáltak kontrázni, de eredménytelenül. A második félidőben a hazaiak ebben a félidőben dupla annyi gólt szereztek, mint az első félidőben, így alakítva ki a fél tucat különbséget a két csapat között. Meglepő a Jászberény ilyen arányú veresége a kiváló tavaszi szereplésük fényében.
 Vasas SC – Dalnoki JLA
Már a Vasas SC sem 100 %-os tavasszal, sőt már csak a PPSC csapata veretlen a szezon második felében.
 
A mérkőzés mindkét fél részéről kissé ideges játékkal kezdődött, mivel mindkét csapat tartott az ellenfelétől. A vendégek nyugodtak meg hamarabb, így átvették a játék irányítását. A vezetést is az akadémiások szerezték meg, melyet a félideig meg is őriztek. A második félidő elején is a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, az angyalföldiek pedig kontrákra rendezkedtek be. A mérkőzés folyamán a Vasas kapusa büntetőt is hárított, de már ő sem tudta megakadályozni, hogy a második félidő 38. percében a vendégek újra betaláljanak, ezzel kialakítva a végeredményt. Bár a Vasas elvesztette veretlenségét, de még mindig maradt esély felkerülni a dobogóra. A Dalnoki ezzel a győzelmével mind pontszámban, mind
2009.04.26. 10.00     Goldball – Jászberény 6-0 (2-0)rúgjának n 2009. 04. 26-án a ligabajnokság soron következő fordulójában a  Jászberény csapatát fogadtuk. A mérkőzést mindkét csapat elég idegesen kezdte, mivel az első 10 perc arról szólt, hogy melyik csapat játékosa tudja messzebb elrúgni a labdát saját kapuja elől. A Goldballos fiúk az első félidő közepére megnyugodtak és elkezdtek focizni. Hátvédeink kiválóan semlegesítették az ellenfél „góllövő listavezető” csatárát. A gyerekek a középpályán és a széleken tetszetősen kezdtek játszani, aminek a 18-ik percre meg is lett az eredménye. Sztrkács Peti gyönyörű akció végén higgadtan helyezett az ellenfél kapusa mellett a hálóba. A Goldball támad, a Jászberény védekezik. Kontrákkal próbálkozik az ellenfél, de kiváló védőink mindig odaérnek. A félidő hajrájában szöglethez jutott csapatunk, mely végzetes lett a Jászberény számára. Róka Krisztián szögletből gólt rúgott. Ezt a gólt nevezhetnénk az év góljának, olyan szép volt, csont nélkül behullott a kapuba. Igaz a Jászberény kapusa nem volt helyzete magaslatán. Mondjuk ki: ezt benézte. A félidő 2-0, a hazai csapatnak. A második félidőre edzőnk a középpályán és a csatárposzton is változtatott. Cseréink nem akartak sok esélyt adni a Jászberény csapatának és egy szép akció végén erőcsatárunk Szepesi Patrik egy szép góllal beköszönt a Jászberény kapujába. Ezután kezdődött az öröm foci a Goldball részéről. Sajnos a Jászberény csapata és annak edzői stábja is összeomlott az ellenfél játékát látva. Negyedik gólunkat Lambulics Lázi helyezte a kapuba.4-0. A mérkőzés legszebb gólját Gelencsér Bence lőtte, aki az egész mérkőzésen kiválóan teljesített.5-0. ( Ezt el lehet mondani az egész csapatról).
A kegyelemdöfést Róka Krisztián büntetője adta meg. A büntető előtti szituáció az egész mérkőzést keretbe foglalta, ugyanis annyira megzavarodtak a Jászberény játékosai, hogy a hátvéd úgy gondolta, ha a kapusnak nem megy, majd Ő ölbe veszi a gólba tartó labdát. A megítélt büntetőt Róka Krisztián bődületes erővel lőtte a jobb felső sarokba.6-0. Szép volt fiúk!
Csak így tovább.
 
Vasas SC – Dalnoki Akadémia
 A tavaszi szezonban még pontot sem vesztő Vasas gárdája fogadta, az ugyancsak jó erőt képviselő Dalnoki Akadémia csapatát. A rangadónak megfelelően mindkét csapat kissé idegesen kezdte a játékot. Egyik félnél sem alakult ki folyamatos csapatjáték, kapkodás volt jellemző a játékosokra, ami sok hibával párosult. A vendég csapat higgadt le hamarabb, aminek következményeként a játék áttevődött a hazai térfélre, és egy kapufán csattant szabadrúgás is bizonyította, hogy kis hullámvölgybe kerültek az angyalföldiek. A félidő közepén egy bedobás után a vezetést is megszerezte egy csúsztatott fejessel az Akadémia /0:1/. A gól azonban a hazai csapatot rázta fel, és a vendég védőknek illetve kapusnak egyre több dolga akadt, gólt azonban nem tudtak szerezni a piros-kékek.
A félidő után ismét dalnokisok ragadták magukhoz a kezdeményezést, és helyenként tetszetős, passzos játékkal kerültek többször helyzetbe, azonban megint csak két felső léc lett belőle. Ebben az időszakban Vasas kontrákkal próbálkozott, amik sorra elakadtak a vendég védelemben. Az utolsó tíz percben a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak az egyenlítő gól érdekében. Ezt azonban a büntetőt is hárító vendég hálóőr, illetve védők sorra megakadályozták. Az i-re a pontot végül is a 38! percben egy jól helyezett ívelt lövéssel a Dalnoki tette fel , és kialakította a 0:2-es végeredményt. A Vasas az őszi csapatához képest jelentősen megerősödve, helyenként jó játékot mutatva nem érdemtelenül volt eddig 100%-os. Az Akadámia pedig bebizonyította, hogy egy jó védelem alapja tud lenni egy nyertes csapatnak.
 

16. forduló
FTC – GYSI
Izgalmas és változatos mérkőzést játszott a Népligetben a két csapat egymással. A mérkőzés színvonalához sajnos egyedül - a mindkét fél által kritizált - játékvezető nem tudott csak „felnőni”. A sorozatos hibás döntések az amúgy békés vendégszurkolókat is indulatossá tették. De inkább essen szó a gyerekekről és a mérkőzésről. Mindkét félidőre jellemző volt, hogy a gyöngyösi csapat túlnyomó részben mezőnyfölényben játszott, bár el kell ismerni, hogy technikailag a hazai csapat a vendégek fölé nőtt. A mátraaljai fiúk lelkesedésben, akarásban és helyzeteik számában nőttek a vendéglátóik fölé. Az első félidőben a vendégfölény és helyzetek ellenére a hazai csapat kétgólos előnyre tett szert. A gyöngyösi edző a szünetben fejmosást tartott, melynek meg lett az eredménye, ugyanis a sportiskolások rengeteg helyzetet kidolgozva 0-2-ről megfordították az eredményt. A hazai edző mindent megpróbált a győzelem megszerzése érdekében, így a magassági fölényt növelendő a cserekapust is a pályára küldte. A 3-2-es gyöngyösi vezetésnél ráadásul egy baloldali támadást követően végleg eldönthette volna a vendégcsapat a 3 pont sorsát, de a lövés a jobbkapufa tövén csattant. A kapus beadásra számítva vetődött el, így nem tudta volna megakadályozni a gólszerzést, de kapufa a hazaiakkal volt. Így volt ez a másik oldalon is, amikor a megítélt szabadrúgást követően a kapufáról a kapusra pattant a játékszer, majd onnan a kapuba.
 

 

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Edzések
Hétfő 16:00 - 17:30 Energia pálya
Kedd 16:00 - 17:30 Energia pálya
Péntek 16:00 - 17:30 GYAK pálya

 
Kupák

3. Cordial Cup

VÁLTOZÁS!!!

A Grundball helyett a Goldball az ellenfelünk a csoportkörben.

A csoportunk:

Békéscsabai UFC

Goldball '94 FC

Szigetszntmiklós TK

GYSI

Teljes sorsolás

Kalapok

Szabályok


Karnevál kupa

Debrecen, 2009. 08. 07. - 09.

 FOTÓK

egy része

Helyezések:

1999. VII. hely

4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség

Végeredmény
1
Olasz Focisuli P.
2
Interstar Sibiu
3
Olasz Focisuli F.
4
Fair Play
5
FC UTA Arad
6
CFR 1907 Cluj B
7
Gyöngyösi SI
8
Atletico Arad
9
CSS Gloria Arad
10
Loki Focisuli
11
KMF Sabacium
12
Püspökladány SE
13
CFR 1907 Cluj A
14
Kazincbarcika

 Részletes eredmények

2000. VII. hely

2002. IV. hely 


A 3G Focitábort egy nagyon színvonalas Strandfoci tornával zárták a gyerekek, melyről a www.strandfoci.hu, és képekben a www.nb1.hu oldal is beszámolt!


I. JAKO CUP - Gyöngyös

2009. 06. 20-21.

Baranyi Imi fotói

FOTÓK

Belkovics Krisztián (Cokekris) jóvoltából ismét csodálatos képek készültek.

Sehol máshol, HEOL!

Sehol máshol, HEOL!

Végeredmény

1. GYSI fehér

2. Goldball

3. GYSI piros

4. Brusno (szlovák)

5. Honvéd

6. Jászberény

7. Tura

8. DVTK

A torna gólkirálya: Horváth Kevin - Goldball

A torna legjobb  védője: Erik Kelemen - Brusno

A torna legjobb mezőnyjátékosa: Baranyi Máté - GYSI piros

A torna legjobb kapusa: Tóth Norbert - GYSI fehér

 

 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
AKTUÁLIS

Új fotóalbumok:

2008 Szilveszter

Karnevál kupa 2008

Főnixgold kupa 2009

Karácsony kupa 2008

Farsang kupa 2009

Futsal bemutató


 

Az oldal Mozilla Firefox böngészőre és 1024*768 felbontásra optimalizálva.


Ezt esszük, hogy legyen energiánk!

Ezt isszuk, de nem csak akkor, amikor meccset játszunk!

 
Indulók
 
Vicces videók
 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak