A 10-11 éves életkort joggal nevezik az „igazi gyermekkornak”. Ebben az életkorban éri el a gyermek a fejlődésének azt a fokát, amely úgy tűnik pontosan fedi azt az elképzelésünket, mit is jelent jellegzetes és tipikus módon „gyermeknek lenni”. A fejlődésnek ebben a szakaszában válik „tökéletessé” testileg, lelkileg egyaránt a gyermeki személyiség. A gyermeki személyiség harmonizálódása a testiekben is feltűnő módon jelentkezik. A testalkat az arányosság igen magas fokát éri el. A megfelelő nyúlási fázis harmonizálatlan propocionáltságát felváltja az a kiegyensúlyozottság. A gyermekek képesek a testük mozgását helyesen irányítani, koordinálni.

A 10-11 éves gyermek labdarúgók képzésének fő célkitűzései:

• Ez az életkor a legalkalmasabb a technikai készségek elsajátítására, tanulására.
• A gyerekek törekedjenek a labdarúgó technikai elemek elsajátítására és minél jobb kivitelezésére.
• Változó játékhelyzetekben történjen a gyakorlás.
• A 7:7 elleni un. kettős rombusz felállási formát ajánljuk.
• A játékosok számának növelése automatikusan több átadási lehetőséget kínál.
• A megnövelt játéktér megköveteli az átadások különböző típusainak az ismeretét.

A gyermeklabdarúgás esetében különösen nagy hangsúlyt kell kapnia a nevelésnek, amely nem annyira a teljesítőképesség maximális fokozására irányul, hanem elsősorban a személyiségfejlesztésre. Ezért a fiatalokkal foglalkozó edzőnek tudatos, széles körű és alapos nevelőmunkát kell végeznie. Ez feltétlenül megköveteli a megfelelő pedagógiai felkészültséget. Míg a képzés elsősorban az egyesületekben, edzéseken történi, az utánpótlás korú labdarúgókat a nevelés szempontjából számos más területen is érik különböző hatások.

A gyereklabdarúgásban a mérkőzéseken és a tornákon való szereplés gyakran okoz konfliktust a szülők, edzők és gyerekek között.

A felnőtt versenysportban a cél egyértelmű: a mérkőzésen való legjobb eredmény elérése. Ott, ha nyer a csapat, akkor, eredményes, sikeres (a csapat és az edző), ha veszít, akkor nem az.

Az utánpótlás nevelésben a cél a képzés és a nevelés.
Ha a gyermek az adottságához mérten jól fejlődik (technikailag, fizikailag, pszichésen) akkor sikeres, eredményes az edző, a képzés. Ha nem fejlődik annyira, mint ami az adottságából (tehetségéből) kitelne akkor rossz.

Hazánkban gyakran fordítva gondolkodnak.        
A gyerekeket csak versenyeztetik (a magyar gyerekcsapatok végigverik a világot!), sokszor a képzés rovására is. És később, amikor előjönnek a technikai hiányosságok, amikor kiderül, hogy elmaradt a képzés, és még a mentalitása is rossz a játékosnak (önbizalom nélküli, kudarckerülő típusok), akkor a felnőtteket képezni és nevelni próbálják.
Jelenleg nincs is eredményes felnőtt labdarúgásunk!

A mérkőzés gyermekkorban csak eszköz a képzésben, melyben a gyerekek játékélményhez jutnak és gyakorolnak, a mérkőzés hangulatához szoknak stb. Nem a mérkőzés eredménye határozza meg a gyermek értékelését:

Lehet, hogy nyer a csapat, mégis mi edzők úgy látjuk, hogy egy gyermek nem fejlődik megfelelően.
Lehet, hogy veszít a csapat, mégis látjuk, hogy valaki nagyon jól teljesített.
A gyermeklabdarúgásban (12 éve korig) az állandó stresszes versenyhelyzet, a túl sok „tétmeccs”, a sorozatos elvárások közvetítése a gyerekek felé, csak a számszerű eredmény hajhászása durva hiba – ami az évek alatt károsan hat a gyermek testi és lelki fejlődésére.

Miért lehet csalóka a mérkőzésen a számszerű eredmény? Mitől függhet egy gyerek meccs eredménye?

• A csapatunkat alkotó gyerekek adottságától, képzettségi szintjétől és motivációjától.

Ez világos, és sok mindent eldönt.

• Az ellenfél csapatának erősségétől.

A gyereklabdarúgásban nincsenek a csapatok osztályba sorolva, mint a felnőtt labdarúgásban (NBI., NBII, stb. ) Óhatatlanul más szinten lévő nagy tudás különbségű gyerekek és csapatok találkoznak. Azt is látnunk kell, hogy kik ellen, milyen erős csapat ellen nyertünk vagy veszítettünk. Többet lehet tanulni egy országosan is erős vidéki torna „kudarcából”, mint egy kis Mikulás Kupa „diadalából” (Ne csak azt lássuk, hogy felemeltünk-e egy súlyt vagy nem, hanem azt is, hogy hány kiló volt a súlyzórúdra rátéve.)

• Egyetlen játékos kvalitásától.

Egy ügyes, vagy csak egy „nagydarab”, nagyot lövő játékos el tud dönteni egy meccset. De ettől még egyik játékosunk sem lesz kevesebb.

• Egy játékos vagy egy csapat biológiai korától.

A gyerekeknél a naptári és a biológiai életkor (magasság, testsúly, láberő) között évek lehetnek. Egy fejlettebb gyerek most eldönt egy meccset, de a később érők majd (évek alatt) behozzák a testi hátrányukat.

• Az edző cserélésétől.

Az utánpótlásedző, nem feltétlenül azért cserél, mert úgy tudja megnyerni a meccset, hanem azért mert sok gyereknek próbál játéklehetőséget biztosítani még akkor is, ha ez az eredmény rovására megy! Az edző a mérkőzéseken nem az eredményességet helyezi előtérbe, hanem a képzést (aminek része, eszköze a mérkőzés), és sok gyereket játszat még akkor is, ha emiatt a csapat nem annyira „eredményes”.

• Az edző könyörtelenségétől

A magát keménykezűnek valló „edző” (aki az első hiba után üvöltve lehozza a játékosát) ordibálással, fenyegetéssel, megfélemlítéssel 5-10 % teljesítményt még kiverhet a gyerekből egy meccsen, de hosszú távon az ilyen gyerek súlyos lelki sérüléseket szenved, és soha nem lesz kreatív, önbizalommal teli játékos. Az ilyen „edzők” nem pedagógusok és súlyos károkat okoznak a labdarúgásunknak, mert gyáva, idegileg labilis „alibi” („csak nehogy hibázzak”) játékosokat nevelnek csak, akiknek egyetlen motivációjuk az edzőtől való félelmük.

• A képzés rovására történő erőltetett mérkőzésre készüléstől.

Ha a gyerekeket túl korán egy posztra neveljük, ha csak a kezdő csapatot menedzseljük edzésen , ha edzésen csak a legjobb három gyerekkel taktikai variációkat gyakorlunk (szabadrúgás, szöglet kombinációk), akkor rövid távon, a hétvégi meccsen eredményesebbek leszünk, de hosszútávon (képzés háttérbe szorulása miatt) hátrányba kerülhetnek a gyermekek.

Amiért nyer, vagy veszít a csapat azért még senki sem lesz ügyesebb vagy ügyetlenebb játékos. Ne feledjük: Egy gyermeknek a fejlődése nem a csapat eredményén múlik.

A gyerekeknek is kell a sikerélmény, mert az egy pozitív megerősítést ad nekik, abból merítik a további lelkesedésüket, motivációjukat. De azt, hogy mit élhetnek meg sikerként, és mit kudarcként azt nagyban mi felnőttek (edzők és szülők) közvetítjük feléjük. A gyerekek, és persze mi edzők is szeretünk nyerni, és győzni is akarunk a mérkőzésen, de nem mindenáron, mert nem ez a végső cél! Nem (csak) a meccs megnyerése a siker, hanem az (is) ha a gyerek az adottságaihoz mérten egyénileg fejlődik!

A mérkőzésen, ne csak a számszerű végeredményt, fogadják el sikernek. Dicsérjenek meg, egy meccsen bemutatott szép lövést, védést, átadást, egy „nagy” ellenfél kicselezését stb.
Ne csak egy kérdésük legyen meccs után: Nyertetek vagy vesztettetek? Ez a „nyomás” még minket, edzőket is rossz irányba terel. Lássák az egyéni teljesítményt, hangsúlyozzák a játék örömét, élményét.

Ne terheljék a gyermekeket lelkileg: („most aztán nyernetek kell!” , „hát még ezeket a hurkákat sem tudtátok megverni?, „szedd már össze magad kisfiam!” „már megint milyen béna voltál”, „miért nem hajtasz jobban?” „a pályán vagánykodtál volna!” stb. stb.)
Ne hozzák be a felnőtt labdarúgás elkeserítő lelátói hangulatát a gyerekek közé.
Ne foglalkozzanak a játékvezető ítéleteivel, hibáival, mert ez átragad a gyerekekre is, és később ők is mindig másban keresik majd a kudarc okát, és nem magukban.
Ismerjék el, eredménynek az edzésen való fejlődést: egy megtanult cselt, labdaátvételt, egy sportszerű gesztust stb., mert ekkor a gyerek sikerélményhez jut!

3. Az esetleges technikai hiányosságok fejlesztését, pótlását és a fizikális képzést a későbbiekben a befektetett munka során adják meg a játékosoknak.

A kiválasztás aprólékos: többször megnézik a leigazolni kívánt gyermeket (játékost). A kiválasztás hatékonyságát jól jellemző adat: a képzésbe bekerülő gyerekek 85-90%-a eljut az ifi korosztályig!

Az 1998-as csapatnál összesen 4 edző dolgozik 15 játékossal.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés